ikon80

“Az élet nagy titka az, hogy nincs nagy titok. Bármi legyen is a célod, elérheted, ha hajlandó vagy érte tenni.”

Személyre szabott csomagjaink

Személyre szabott csomagjaink a TopForma filozófia megtestesítői. Annak a gondolkodásmódnak és szakmai háttérnek az esszenciája, amely nekünk már segített céljaink megvalósulásában, és  amit most szeretnénk mások számára is elérhetővé tenni. A programok nem ígérnek kevesebbet, mint céljaid megvalósítását. Egy minőségében jobb, aktívabb, tudatosabb és boldogabb életminőséget. 

Csomagjainkban nem ígérünk csodaszert, nem állítunk valótlant, viszont biztosítunk róla, hogy minden csepp verejték, minden egyes magadra fordított óra kamatostól térül meg számodra.

Három programot terveztünk, amelyek a legáltalánosabb célok alapján segítenek kiválasztani a számodra megfelelőt. Mindhárom csomag esetén azonos, hogy végig melletted fog állni egy TopForma vezetőedző, aki az edzőterem falain kívül és belül is segít megtervezni és kivitelezni az elvégzendő a teendőket. A vezetőedző feladata, hogy objektív, külső szemmel feltérképezzen, reálisan lássa, hogy miben kell változni, és motiváljon, hogy ne térj le a helyes útról.

A programok menete:

A program kezdete a vezetőedző választással és egy alapos személyes konzultációval kezdődik. Ezen a beszélgetésen részletesen bemutatásra kerül a három hónap összes teendője.

A második találkozó már az állapot felméréséről szól, ami már előre meghatározod céljaidhoz mérten tárja fel a fejlesztendő területeket, a legeredményesebb módszereket és a reális célokat.

A harmadik találkozó az első kettő pont elemzése utáni közös kiértékelés és a munka megtervezése. Itt kerül egyeztetésre az edzésterv, az étrend, a pihenéssel és regenerációval kapcsolatos teendők és bizonyos dokumentálási rendszerek.

Ezzel veszi kezdetét a közös munka, ami célodnak megfelelően garantálja a sikert!

Programjaink tartalmazzák, a TopForma klubtagságot, így a terem használatát, a csoportos órák látogatását, a kényelmi funkciókat. Nincs más dolgod, csak követni a rád szabott tervet és élvezni annak eredményét.

Választható programok:

Fatless program

Magyarországon sajnos már gyermekkortól kezdve probléma a súlykontroll. Mindez egyértelműen visszavezethető étkezési és életmódbeli kultúránkra. A problémát saját tapasztalatom szerint tovább mélyíti az a számos fogyasztó trend, csodaszer és őrület, ami ömlik a különböző média felületeken. Amit mi kínálunk, az megalapozott, élettani működésünket felhasználó, tudatos módszer, amely már 3 hónap alatt átalakíthatja életed.

Nekem már sikerült, engedd, hogy segítsek neked is!

 

SWAT program

Az alakformálás tökéletes eszköze. Szinte mindenki szenved valamilyen testkép zavarban, így különösen fontos az objektív elemzés, amely megmutatja a tökéletes testhez vezető utat. Feltérképezve egész tested olyan edzésprogramon fogsz részt venni, amely megtanít, hogy leghatékonyabban, miként tudod fejleszteni magad. Az izmok változatos terhelése, az izolált és funkcionális erősítés megfelelő kombinációja a siker garanciája. Természetesen a program teljes körű, így ügyelve, hogy állóképességed, hajlékonyságod és koordinációd is megfelelő mértékben javuljon. 

Hidd el: Új test – új lélek 

 

TNT program

A kifejezetten állóképességi sportolók teljesítményjavulását célzó program, amely így főként a futásban, a kerékpározásban segít elérni a maximumot. Ismerd meg, a változatos edzések világát, amelyek a gyorsuláson, kitartáson kívül segítenek a sérülések megelőzésében és a regeneráció felgyorsításában is. Az állapotfelmérés alapján, amely futók esetében technikai elemzéssel, lábállás diagnosztikával egészül ki, tökéletesen neked való tervet készítünk, amelyet vezetőedzőnk segítségével folyamatosan nyomon követünk.

Ne csak kitűzd a céljaid, váltsd is valóra őket. A siker benned van. 

 

Fatless csomag

99.000 Ft / 3 hónapos program

Fogyj hatékonyan, tudatosan és egészségesen. 

SWAT és TNT csomagok

90.000 Ft / 3 hónapos program

Fejlődj, mint a profik. Alakítsd át tested, vagy növeld teljesítményed nem csak a sport területén.

Kérdésed van?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!