ikon80

Hiszek benne, hogy az önálló munka is legföképpen egy jó csapatban teljesedhet ki, tehát elengedhetetlen egy kellöen biztató, egymást támogató és mégis ösztönzöen kritikus, ugyanakkor elöremutató és kreatív közeg.

Csoportos óráink

Órarendünket a TopForma szellemének megfelelően gondosan, és szakmai alapokon állítottuk össze. Figyelembe vettük, hogy mely kondinicionális képességeinket, mely óratípusok fejlesztik a leghatékonyabban. Mivel ajánlásunk a változatos mozgásformák kombinációja, igyekeztünk az idősávokat is úgy alakítani, hogy ezáltal izgalmas és sokszínű edzésprogramot lehessen beilleszteni a heti rutinba.

SpinRacing

A legtöbben azt kérdezik tőlünk, hogy mi a különbség a Spinning és a SpinRacing edzés között. A gyökerek mindkét esetben ugyanoda vezetnek, de amíg a hagyományos Spinning az országúti kerékpározást imitálja teremben, addig a SpinRacing egy kerékpáron végzett, jóval kötetlenebb és a teljes testet átmozgató edzésforma. Legnagyobb hatása az állóképességre és a fogyásra van, de a comb és a farizmok formálása is szembetűnő. 

Mivel az internet tele van az ilyen írásokkal (nem is értem miért fáradok vele..) gondoljunk már bele abba, hogy miért is teszik fel nekünk ezt a kérdést. Szerintem a kedves érdeklődő, nem vásárolni szeretne, és mivel még nincsenek PB-i, nem is akarja őket rögtön megdönteni. Azért kérdez minket, mert mind átéltük a kezdeti nehézségeket és tanácstalanságot és ezt sikerült úgy véghezvinni, hogy azóta is hobbink, vagy éppen szenvedélyünk a mozgás.

Nos, nekem az első tanácsom a saját példám alapján: Gondold át mi a motivációd, ezt juttasd eszedbe minden nap és fuss heti 3x. Amennyit, és ahogy jól esik. A lényeg, hogy lásd, mivel jár ez az egész és tanuld meg élvezni. Élvezni a fáradtságot, a büszkeséget és a szabadságot. Ha akarsz hallgass zenét, ha kíváncsi vagy mennyit futottál, akkor tölts le valami ingyenes GPS Appot, de ne menj bele semmilyen összehasonlításba másokkal. Egyszerűen próbáld ki mi ez az egész. Ha egy hónap múlva is rendszeresen csinálod, akkor már lesz értelme arról beszélgetni, hogy hogyan és merre tovább.

Az első pár hónapban nekem sem volt futócipőm, GPS órám, vagy edzéstervem. Gőzöm nem volt a laktátküszöbömről és a pulzusomról. Csak egy pamutpóló, egy rövid gatya és a két legfontosabb dolog motiváció és akaraterő. Hetente 3x kimentem és lefutottam 3 km-t. Büszkeséget éreztem és megszerettem. Így utólag visszagondolva ez akkor nagyobb és fontosabb tett volt, mint most elmenni és lefutni egy maratont.

Az edzéssel kapcsolatban, keresd Örsöt és Tibit

SpinCross

A SpinCross az úgy nevezett szuper köredzések csoportjába tartozik. A kombinált edzés komplex hatása a teljes testet fejleszti. A kardió alapot és a magas kalória felhasználást Spinning kerékpáron végzett gyakorlatok biztosítják, amit funkciónális köredzés feladatokkal egészítünk ki. A kerékpáros blokk rövidebb mivolta miatt, lehetőség van magasabb intenzitású szakaszokra, így biztosítva a HIIT edzés, rendkívüli fejlesztő hatásának alkalmazására. A köredzés-blokk funkcionális erősítő gyakorlatai főként a CORE izomzatot, és a felsőtestet célozzák.

A kondicionális képességek tudatos és kombinált fejlesztése áll a SpinCross edzés koncepciója mögött. Ezeket két csoportra bontva dolgozunk az órákon. A kerékpáros szakaszon az állóképesség, a robbanékonyság, a gyorsaság mellett a láb és farizmok erősítése és formálása a cél. A 35 perces blokk alatt minden vendég a saját aktuális állapotához tudja igazítani az intenzitást, melyben szakértő edzőink nyújtanak segítséget. Ehhez a használt eszköz a pulzusmérő, amelyet igény esetén ingyenesen biztosítunk a résztvevőknek. 

A kerékpáros feladatok mellett, az óra második részében a felsőtest és a vázizomzat erősítésével tesszük tökéletessé a foglalkozás hatékonyságát. Ebben a szakaszban a fitness számos eszközét alkalmazzuk. A függesztett heveder, step pad, bosu, fitball, gumikötél és szallag mellett természetesen saját testsúllyal végzett gyakorlatokkal is találkozhatsz. 

Az így kapott edzésről érdemes megemlíteni, hogy ez a kombinált mozgásforma égeti el a legtöbb zsírt. Ennek egyszerű oka, hogy az óra elején végzett magas intenzitású intervallumok drasztikusan hozzányúlnak a szervezet  szénhidrát raktáraihoz, így az azután következő alacsonyabb pulzuson végzett feladatok végrehajtásához szükséges energia előállításához már sokkal inkább a testzsír biztosítja a megfelelő forrást. 

Az edzéssel kapcsolatban, keresd Örsöt és Tibit

Training X-core

Az edzés legfőbb eszköze a függesztett heveder. A legnagyszerűbb ebben az egyszerű sportszerben, hogy saját testsúlyos edzés, mégis gyönyörűen lehet szabályozni vele az izmok terhelését. Ennek köszönhetően alkalmas erőfejlesztő, izomtömeg növelő, vagy éppen formáló feladatok kivitelezésére éppúgy, mint állóképességi sorozatok végrehajtására.
Funkcionális módszer, ami azt jelenti, hogy izmainkat nem izoláltan, hanem izomcsoportonként terheljük, így testünk egységesen fejlődik. A gyakorlatok kivitelezése során ráadásul törzsünk folyamatos feszítésben van, így core izmaink erősödése, tattartásunk javulása is garantált.

A felfüggesztett hevedert és a hozzá kapcsolódó módszert egy amerikai Navy Seals kommandós fejlesztette ki, akit zavart, hogy a hosszabb küldetéseken, illetve a tengeren, tengeralattjárókon szolgálatban nem álltak rendelkezésre a normál konditermi felszerelések. Ezért nekilátott egy könnyen hordozható eszköz kifejlesztésének, amit mindenhová magukkal vihettek, mégis egy minden izmot maximálisan megterhelő edzésrendszert lehet vele végrehajtani. Az eredmény a hagyományos torna gyűrűn alapuló, mégis sokkal komplexebb eszköz lett.

A felfüggesztéses edzés (Suspension Training) jellemzője, hogy a felhasználó kezét vagy lábát egy felfüggesztési pont tartja, miközben a másik végtaggal a talajon támaszkodik. Ellenállásként a saját testsúlyt használja, az intenzitást a test talajjal bezárt szöge illetve a stabilitás adja. Ezáltal gyakorlatok százainak elvégzését teszi lehetővé. Alkalmazható bárhol, bármilyen fittségi szinten, és bármilyen fittségi célhoz. Használatával erőt, állóképességet, koordinációt, hajlékonyságot, és a core izmok stabilitását tudjuk fejleszteni.

Az edzéssel kapcsolatban, keresd Esztit

Belépőjegyek

1 alkalom: 1.700 Ft
10 alkalmas bérlet: 15.000 Ft
20 alkalmas bérlet: 28.000 Ft

Rendszeres sportolás, jó hangulatban a legjobb edzőkkel. A fejlődés garantált! Gyere és próbáld ki óráinkat és persze magadat is!

TopForma klubtagság

1 hónapra: 19.900 Ft
3 hónapra: 52.900 Ft
12 hónapra: 199.000 Ft

A TopForma klub, nem csak az edzéseken történő részvételekre jogosít, hanem általa részese lehetsz egy igazi fitt társaságnak. Közös programok, előzetes bejelentkezés, szakmai előadások és természetesen edzői csapatunk teljes szakértelme vár rád.

Kérdésed van?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!